Nemzetközi konferencia 2018.10.27., Mórahalom

2018. október 27-én nemzetközi szakmai konferenciára került sor az EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú projekt keretein belül. A mórahalmi találkozón sok ember vett részt, célja a „Segítünk a tanulásban!” projekt, valamint a Tanlet alkalmazás bemutatása volt. A hálózatosodás és az együttműködés megkezdésének érdekében a jelenlévő hazai és határon túli szervezetek is jobban megismerkedhettek egymással a konferencia alatt. Bár […]
Hálózatépítő workshop, 2018.10.24. Mórahalom

Az EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú projekt 10. hálózatépítő workshopja 2018. október 24-én került megrendezésre Mórahalmon a Tanlet felületén megjelenő tananyagok tisztázása érdekében.A workshop koordinátora megkérte a résztvevőket, hogy fejtsék ki ötleteiket a tananyaggal kapcsolatban. A javaslatok között szerepelt, hogy az olyan alapkészségek, mint az írás, olvasás és számolás mellett, a szociális kompetenciák fejlesztésére is nagy hangsúlyt kellene […]
Tanlet a tanodák segítésére

Az EFOP-5.2.4-17-2017-00004 „Segítünk a tanulásban!” című projekt fő eszköze a Tanlet alkalmazás. Ez egy olyan program, mely támogatja a hátrányos helyzetű és tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek felzárkózását és fejlődését egyedi tananyagok és feladatok segítségével. Az alkalmazás elsődleges célcsoportját a tanodai gyerekek képezik, akik pedagógusok és mentorok mellett sajátíthatják el az alapvető és szociális kompetenciákra […]
Adaptációs tréning, 2018.10.11., Magyarbóly

A Magyarbólyon megrendezett adaptációs tréning negyedik, 2018-as záróalkalma 2018. október 11-én sikeresen megvalósult. A találkozó a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület konzorciumvezető EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú projektjének keretén belül jött létre. A tréning – összhangban az előző adaptációs tréningekkel – a Tanlet adaptációját segítette elő, tartalmát tekintve kompetenciafejlesztőként valósult meg.Az elmúlt három alkalommal a résztvevők igyekeztek megoldást […]
Workshop 2018.08.31. és 2018.09.22.

Az EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú, „Segítünk a tanulásban!” című projekt keretein belül 2018 augusztusában és szeptemberében workshopokra került sor.Az augusztusi találkozóra a résztvevőknek ’házi feladatot’ kellett készíteniük, melyben azt a kérdést taglalták, hogy milyen pedagógiai módszerekkel lehetne segíteni a Tanlet terjedését, sikerességét. Mivel már a program gondolata is igen népszerűnek mutatkozik, mind a pedagógusok, mind a projekt […]
Kompetenciafejlesztő tréning 2018.09.21

A 2018. szeptember 21-i tréningen a pedagógusok és mentorok már a tanodai gyermekek ösztönzéséről, a célcsoport további tagjainak bevonásáról beszélgettek. Mivel a Tanlet alkalmazás rendelkezésre áll, érdemes a tanulókat a csoportos tanuláshoz, a közös feladatvégzéshez szoktatni. Az iskolában a gyerekek nagyobb létszámokban, csendben ülnek a padsorokban, nem mindig tudnak segítséget kérni tanáraiktól, ezzel szemben a […]
Adaptációs tréning, 2018.09.19., Mórahalom

A „Segítünk a tanulásban! – Adaptáció a korai iskola-elhagyás csökkentése és a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása innovatív, digitálisan támogatott módszertan alkalmazásával” című projekt keretein belül 2018.09.19-én, Mórahalmon került megrendezésre az adaptációs tréning harmadik felvonása. A találkozó fő célja a projekt hosszútávú alkalmazásának kérdése volt, melyre a megjelent pedagógusok, szülők, projektmenedzserek, valamint szakmai vezetők közös […]
Műhelymunka 2018.09.03., Szeged

2018. szeptember 3-án, Szegeden, adaptációs tréningre került sor az EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú, „Segítünk a tanulásban!” című projekt keretein belül. A találkozó egyik célja az volt, hogy döntés szülessen, mely online platformokat kellene beleprogramozni a Tanletbe annak érdekében, hogy az segítse, ne pedig gátolja a pedagógusok munkáját a tanodai gyerekekkel. Mivel a tanulók képesek elkalandozni tanulás közben, […]
Adaptációt segítő tréning, 2018.08.27., Mórahalom

2018.08.27-én megrendezésre került az adaptációs tréning második felvonása az EFOP-5.2.4-17-2017-00004 számú “Segítünk a tanulásban!” című projekt keretei között. A Tanlet program elsődleges célja az, hogy a dél-dunántúli és dél-alföldi térségben hátrányos helyzetű tanulók számára oktatási segítséget nyújtson, és idővel a legtöbb, az érintett térségekbe tartozó intézményben alkalmazásra kerüljön. Ennek értelmében a tréning azt a célt […]
A digitális oktatószoftverek előnyei

A „Segítünk a Tanulásban!” című, EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú projekt fő célja a hátrányos helyzetű tanulók segítése digitálisan támogatott módszerek felhasználásával. Manapság egyre elterjedtebb az okoseszközök használata az iskolákban, mely sokkal könnyebbé és interaktívabbá teheti a tudásanyag befogadását és elsajátítását. Emiatt a projekt keretein belül is cél egy olyan alkalmazás létrehozása, mely megfelel a következő kritériumoknak: – […]